2015. április 16., csütörtök

Munkanélküliek lesznek mostantól a Windowst feltörő crackerek?

Az elmúlt időben felröppent az a teljesen félreértett állítás, hogy a Windows 10 bárki számára ingyenesen elérhető lesz otthoni használatra – ha megvette valaki a licencet egy korábbi verzióra, ha nem. Igaz lehet ez?

A félreértést Terry Myerson, a Microsoft helyettes ügyvezető elnökének szavai okozták: „mindenki, aki rendelkezik egy megfelelő eszközzel, frissítheti majd a Windows 10-re – beleértve azokat is, akik a Windows egy kalózkópiáját használják.” A kijelentés valóban nem tartalmazta az ingyenességet, vagy a kalózkodás legalizálását, ehelyett arra utal, hogy a frissítések ezentúl nem lesznek ellátva a kalózellenes technológiával, így ezeket bárki le tudja majd tölteni. Ez a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy az illegálisan letöltött operációs rendszer továbbra is „lopott” lesz, azt a Microsoft semmilyen formájában nem támogatja.

A vállalat célja, hogy a felhasználók megismerhessék az új operációs rendszer értékét és előnyeit, így önként álljanak át az új és legális verzióra. A Windows 10 ugyanis olyan kiegészítőkkel rendelkezik, mely a hozzáfűzött remények szerint annyira megfogja majd a felhasználókat, hogy korábban használt szoftverjeiket erre cserélik, ráadásul prémium csomagokat is vásárolnak majd. Mindemellett a cégnek az is érdekében áll, hogy minél többen átálljanak az új rendszerre, így a támogatási költségek jelentősen csökkenhetnek majd.

Az álhírt nemrégiben a Microsoft konkrétan is elutasította: „bár a nem eredeti PC-k is frissíthetők lesznek majd a Windows 10-re, ez nem fogja a licenc jogállapotát megváltoztatni. A jogszerűtlen Windows-t nem a Microsoft adja ki. Az nincs megfelelően licencelve és a Microsoft vagy általa megbízott partnerek nem is nyújtanak támogatást hozzá.”

Még az is elképzelhető, hogy a feltört verziókat a frissítés érzékeli, és csak egy korlátozott funkcionalitású Windows rendszer futtatását teszi majd lehetővé.

Ezek tükrében tehát érdemes megvásárolni a hivatalos licencet. Azoknak, akik mégis makacsul ragaszkodnak a feltört verzióhoz, azt tanácsoljuk, hogy egy biztonsági mentés után próbálják ki az ingyenes frissítést, hiszen az új operációs rendszer valószínűleg sokakat meg fog győzni. A végleges kiadás várhatóan nyáron érkezik, addig is a Windows 10 Technical Preview regisztráció után letölthető innen: https://insider.windows.com/

Mindenesetre ne csüggedjünk, mert a Microsoft közeledik a nyílt forráskódhoz, nemrég megnyitotta a .NET keretrendszerének forráskódját. Microsoft vezető szájából már az is elhangzott, hogy a nyílt forráskódú Windows „igenis lehetséges”. Persze ha lehetséges is, erre azért még éveket – ha nem évtizedeket – kell várnunk :)

2015. március 31., kedd

Mit tennél, ha minden családi fotód elveszne?



Tegyük fel magunknak a kérdést: mik a legfontosabbak a számítógépen tárolt fájljaink közül? A családi- és baráti fotók és videók, a személyes- és munkahelyi dokumentumok, és végül, de nem utolsó sorban zenei- vagy filmes gyűjteményünk biztos benne lenne a top három válaszban. Most pedig tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire omlanánk össze, ha mindezeket egy pillanat alatt elveszítenénk?



Hazánkban januárban olyan számítógépes vírus ütötte fel a fejét, mely a megfertőzött gépek fájljait oly mértékben titkosította, hogy azokat lehetetlen bárhogyan is visszanyerni, visszafejteni. Hogy mindez megtörténhessen, két kulcsesemény kellett: a CTB-Locker vírus készítői hosszú időn keresztül vizsgálták a népszerű vírusirtókat, hogy aztán olyan programot tudjanak készíteni, mely a legtöbb esetben kicselezte a számítógépek védelmét. Másrészt a vírusnak körülbelül 150 mutációja készült el, így a vírusirtóknak nagyjából esélyük sem volt a védekezésre.

Bár a legtöbb vírusirtónak sikerült gyors reakcióval megoldást nyújtani, azokat, akiket az első időben ért a támadás, már nem tudták megmenteni. Így jártak azok a számítógépes felhasználók is, akik nem frissítették időben szoftvereiket. A helyzet kifejezetten hálózatba kötött gépek esetén volt kritikus, hiszen ezen keresztül a vírus könnyedén terjedhetett egyik gépről a másikra, illetve a felcsatolt hálózati  meghajtón lévő fájlokat is titkosíthatta – a folyamatot pedig csak akkor tudták megállítani, ha a fertőzött gépet kivették a hálózatból. A vírus az éppen csatlakoztatott pendrájvok és külső merevlemezek tartalmát sem kímélte.

A CTB-Locker azt állítja, hogy lényegében váltságdíj fejében visszaállítják az elveszett fájlokat, a szakértők mégsem javasolják ezt a megoldást. Ennek oka, hogy a befolyt összegekből a vírusokat tovább fejlesztik és még inkább kivédhetetlenné teszik. Ezenfelül semmi garancia nincs arra, hogy a hatalmas - több százezer forintra rúgó - váltságdíjak elutalása után a fájljainkat visszaállítják.

Sajnos mind a mai napig fordulnak hozzám ismerősök, akiknek a számítógépein a CTB-Locker a titkosítást elvégezte. Ilyen esetben sajnos csak széttárom a kezemet, a fájlok jelen ismereteink alapján a titkosító kulcs nélkül nem nyerhetők vissza.

Az egyetlen megoldás jelenleg a megelőzés:

  1. Ajánlott a lehető leggyakrabban frissíteni a vírusirtónk adatbázisát. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a CTB-locker legfrissebb mutációi eljussanak a számítógépünkre
  2. Ne kattintsunk ismeretlen feladótól származó e-mail mellékletére sohasem! A legjobb, ha az ilyen e-mailt azonnal töröljük, nehogy például valamelyik családtagunk rákattintson kíváncsiságból a későbbiekben. A legtöbb CTB-Locker fertőzés sajnos ilyen módon történik meg.
  3. Készítsünk rendszeresen (pl. heti szinten) biztonsági másolatot a fájljainkról egy külső meghajtóra, és ezt tartsuk a géptől elválasztva egy fiókban, így a CTB-Locker nem férhet hozzá az értékes fájljainkhoz

2014. április 7., hétfő

Soha többé Windows XP

2014. április 8-án hivatalosan is megszűnik a Windows XP támogatása és az operációs rendszerhez tartozó frissítések lehetősége. Ennek oka, hogy a Windows XP ma már egyáltalán nem számít korszerűnek, és természetesen a Microsoft-nak sem éri meg az operációs rendszerrel foglalkoznia, hiszen szinte összes platformján a Windows 8.1-re koncentrál.

Mit is jelent mindez?

Elsőre rémisztőnek tűnhet a kijelentés, ezért elmagyarázzuk, mit is jelent ez a változás és hogyan védekezhetsz, mit tehetsz a megoldásáért. A Windows XP támogatásának megszűnése többek között azt jelenti, hogy ha felhívjuk a Microsoft ügyfélszolgálatát, akkor Windows XP operációs rendszerrel kapcsolatos kérdésekben, illetve problémákban nem kapunk segítséget. Ezen túl a támogatás megszűnésével az automatikus frissítések lehetősége is megszűnik, melynek az a veszélye, hogy az XP-t futtató gépünk sokkal sebezhetőbb lesz, hiszen nem lesz naprakész az újabb támadási veszélyforrások ellen.

A gyakorlatban a Windows XP támogatásának megszűnése azt jelenti, hogy a veszélyforrások száma megnövekszik. De fontos tudni, hogy gépeinket használhatjuk akármeddig ezzel az operációs rendszerrel! Meg kell azonban érteni, hogy a kialakuló „biztonsági réseken” keresztül az ügyesebb hackerek feltörhetik gépünket, és megszerezhetnek róla bármilyen információt, ha az internetre csatlakozunk. Ez nem egy azonnali, inkább egy hosszútávú veszélyt jelent. A támogatás megszűnésének másik hátránya, hogy április 8-át követően egyre kevesebb olyan (új) szoftverrel fogunk találkozni, amely kompatibilis a Windows XP operációs rendszerrel.

Mi a megoldás?

Két nagyon egyszerű megoldás áll mindenki rendelkezésére. Egyrészt a Windows XP lecserélése egy frissebb változatra (pontosabban: Windows 7, Windows 8.1). Hogy gépünk kompatibilis-e az új operációs rendszerekkel, ellenőrizhetjük a Microsoft ezen weboldalán. Ha nem volt legális operációs rendszer számítógépünkön, akkor ez a módszer elég költséges lehet.

A másik kiút, hogy régi gépünket újra cseréljük. Bár ez drágább megoldás, mégis inkább számít befektetésnek, mint kiadásnak, hiszen az új gépünk gyorsabb, biztonságosabb és modernebb, és a lehető legolcsóbban juthatunk így egy friss ropogós Windows 8.1 operációs rendszerhez is. Érdekességként fontos megemlíteni, hogy a Microsoft komolyan gondolja a támogatás megszüntetését, ám mégsem szeretné fogyasztóit megoldás nélkül hagyni. Kanadában és az Egyesült Államokban legkésőbb június 15-ig, illetve a készlet erejéig 100$ kedvezményt kapnak az új gépek árából azok a vásárlók, akik Microsoft Store-okban minimum 599$ értékben vesznek új gépet Windows 8.1-es operációs rendszerrel, és leadják a régi XP operációs rendszerrel rendelkező számítógépüket.

A fenti lehetőség Magyarországon sajnos nem érhető el, de van egy köztes megoldás, ami talán mindenki számára megfizethető. Amennyiben márkás használt számítógépet vásárolunk - sok kereskedőt találhatunk, aki külföldről hoz be cégeknél leselejtezett számítógépeket - úgynevezett “refurbished” Windows licencet is vásárolhatunk ezekre a gépekre. Ez egy jóval olcsóbb megoldás, mint bármelyik másik, így bruttó 50-60ezer forint ellenében egy megbízható, márkás számítógéphez juthatunk, amely legális és modern operációs rendszerrel rendelkezik.

Remélem a fenti lehetőségek között mindenki megtalálta a hozzá illőt... Sikeres frissítést kívánok :)

2014. április 4., péntek

A nagyok is hibáznak – Apple

Mindig, minden körülmények között előfordulhat, hogy hiba csúszik a gépezetbe, amit minél gyorsabban meg kell oldani. Egy-egy hiba okozója lehet a véletlen, a figyelmetlenség, de akár a szándék is. Nem mindegy azonban, hogy a nagy nemzetközi vállalatok hogyan kommunikálják és oldják meg a nagy „bakikat”.

Az Apple egyik nagy hibájára február végén derült fény, amikor a FireEye biztonsági cég olyan programot készített, mellyel képesek voltak minden felhasználó minden interakcióját megfigyelni és rögzíteni. Így könnyedén követhették okostelefonon a scrollozásokat és a "billentyűleütéseket", koppintásokat, Mac-eken pedig az összes cselekvést is. A program minden iOS és OS X verzión fut, és a vállalat szerint könnyedén elérhető, hogy a felhasználók letöltsék a háttérben futó alkalmazást, ami aztán egy távoli szerverre továbbítja az adatokat. A FireEye szerint a programot akár még egy zenelejátszónak is álcázhatják, ami a telepítést követően vígan fut a háttérben. Pletykák szerint a cégnek az Apple applikáció ellenőrzését is sikerült kijátszani, és a teszt applikáció be is került az Appstore-ba egy rövid időre.

Amíg az Apple nem javítja ki a hibát, addig a felhasználók számára egyetlen megoldás elérhető: a Task Manager-en keresztül kilőni a háttérben futó gyanús, ismeretlen appokat. A Task Manager behívásához a “home” gombra kell kétszer koppintani, majd a gyanús applikációt felfelé húzva lehet blokkolni.

Az Apple számára ez a második kellemetlen biztonsági hiba, amelyre az utóbbi időben fény derült. Korábban az úgynevezett “goto fail” hiba miatt éghetett az Apple support vonala, amely gyakorlatilag lehetővé tette a hackerek számára, hogy a böngészők és a levelező programok által folytatott titkosított kommunikációt lehallgathassák. A cégre rájár a rúd, a most felfedezett felfedezett hiba három nappal a “goto fail” hiba javításának közzététele után került nyilvánosságra.